A szakítás pszichológiája

A szakítás senkinek sem tartozik a legkedvesebb emlékeihez, hiszen komoly lelki terheléssel jár. Ráadásul minél hosszabb ideig tart egy kapcsolat, annál nehezebb, amikor vége. Sokszor, amikor egy kapcsolat véget ér, az emberek többsége azt a félt sajnálja, akivel szakítottak – a szakító félnek sokak szerint nincs joga arra, hogy bánatos legyen, nosztalgiázzon, szomorkodjon. De hogy is van ez valójában?

Szakítás után gyászolni kell

Pedig minden egyes szakítás nehéz és általában mindkét félnek. Hiába érzi úgy az egyik fél, hogy véget ért a kapcsolat, amikor tényleg vége, a szakító félnek is joga van nosztalgiázni, gyászolni.

Kezdetben tehát néhány napra nyugodtan engedjük át magunkat a fájdalomnak. Ilyenkor mindenkinek joga van úgy átélni az érzéseit, ahogy az számára természetes. A szakítás után ne foglalkozzunk az elvárásokkal, érezzük azt, ami számunkra természetes, ne engedjük, hogy a társadalom határozza meg, hogyan és mit kellene éreznünk.

Meddig tart a szakítás?

A szakításnak nincs vége abban a pillanatban, amikor a két fél kimondja, hogy vége, és elbúcsúznak!

A szakítás egy hosszas lelki folyamat, melynek során le kell tudnunk válni a másik személyről, elszakadni a közös dolgoktól, elbúcsúzni az együtt töltött időtől.

Persze léteznek városi legendák arról, hogy ez pontosan mennyi ideig is tart, de ha nekünk gyorsabban megy vagy éppen sokkal lassabban, mint az átlagnak, sose szégyelljük. Ha nem éljük át a szakítással járó érzéseinket, az a következő kapcsolatainkra lehet hatással. (Apropó, biztos, hogy sok jövőbeli kapcsolatot akarunk? Mi lenne, ha megtalálnánk az igazit? Vagy talán félünk valamitől? Valamiért nehezebben megy az elköteleződés? A megfelelő partner megtalálása?)

Sírjunk és nosztalgiázzunk, zárkózzunk be, ha attól könnyebb lesz.

Nem érdemes viszont azonnal egy újabb, búfelejtő kapcsolatot keresni, mert ezzel nem csak az új párunknak és az új kapcsolatnak ártunk, de végeredményben saját magunknak is. Akkor keressük új kapcsolatot, ha mi magunk is úgy érezzük, hogy ténylegesen ezt akarjuk és már valóban készen állunk rá.