MegcsalásAmbulancia.hu
Gyors segítség megcsalás esetén
Dr. Mészáros Ádám
Párkapcsolati mediátor
Dr. Mészáros Ádám - párkapcsolati mediátor

Lelki megcsalás

Bár a megcsalás szóról elsősorban az ugrik be mindenkinek, hogy a párja valaki mással létesít kapcsolatot a háta mögött, a megcsalásnak valójában több fajtája van, illetve az is eltérő lehet egyénileg, hogy vajon mi számít megcsalásnak:

  • van, aki már attól is kiborul, ha a párja csak megölel valakit, aki az ellenkező nemhez tartozik,
  • de olyan is, aki ennél jóval komolyabb eseményeken sem akad fenn.

Az a lényeg, hogy a pár két tagja egyetértsen abban, hogy hol a határ, így nem lehet nagy probléma!

Persze a határokkal kapcsolatos legnagyobb egyetértés ellenére is előfordulhat, hogy az egyik fél úgy dönt, átlépi azt, fájdalmat okozva ezzel a másiknak. Ezt nem csak fizikai értelemben teheti meg, ugyanis ún. “lelki” megcsalás is létezik.

Mi is az a lelki hűtlenség?

A lelki hűtlenség nem a “klasszikus” megcsalás, amikor a párunk valaki mással van a hátunk mögött, valamilyen intim fizikai kapcsolatot létesít valakivel.

A lelki vonzódás általában belül megy végbe, vagyis a párunk valaki más után kezd vágyódni, valaki máshoz kötődik érzelmileg. Könnyen lehet, hogy semmiféle fizikai kapcsolat nincs a hűtlen fél és kiszemeltje között, sőt, az is előfordulhat, hogy a harmadik személy semmit sem tud arról, hogy valaki vágyakozik utána.

Ez a fajta “megcsalás” ugyanis általában belül illetve maximum kommunikációs szintig jut el. A párunk ugyanúgy időben hazajön, semmi gyanúsat nem csinál, nincsenek bizonyítékok, mégis valahogy más, furcsa.

Mi az oka az érzelmi hűtlenségnek?

Mit érezhetünk lelki megcsalás esetén?

A megcsalt fél ilyenkor elsősorban elhanyagoltságot érezhet, valamint hiányérzetet tapasztalhat a kapcsolatában. A másikat érdektelennek, közömbösnek láthatjuk, ami nem is csoda, hiszen valaki más tölti ki a gondolatait. Ez az érzés rendkívül megalázó lehet, ami teljesen érthető, hiszen úgy érezhetjük, hogy nem vagyunk elég jók, lecseréltek, ami nyilvánvalóan nem kellemes érzés.

Ugyanakkor fontos tudni azt, hogy önmagában az érzéseinkért nem vagyunk felelősek! Így azért, mert a társunk valaki felé érzelmileg húz, az egy természetes jelenség. A problémát az okozza, hogy erről nem tud vagy nem mer érdemben beszélni a társának. És ennek részben ő, részben pedig mi vagyunk az okai!

Mert emiatt egy láthatatlan fal épül az eltitkolt érzésekből és vívódásokból! A probléma tehát ez! Nem pedig az érzések!

Segítsünk hát egymásnak, hogy őszintén, bizalommal tudjunk az érzéseinkről beszélni a párunkkal!

Ez a legfontosabb! :)

Ajándék!

Töltse le és olvassa el most a megcsalás kezeléséről szóló ingyenes minikönyvemet:

Megismertem és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót.
Hozzájárulok, hogy hasznos tananyagokat, ajánlatokat küldjenek e-mail címemre.