MegcsalásAmbulancia.hu
Gyors segítség megcsalás esetén
Dr. Mészáros Ádám
Párkapcsolati mediátor
Dr. Mészáros Ádám - párkapcsolati mediátor

Hogyan szerezzem vissza a pasim?

A megcsalás kiderülte után két lehetőség áll előttünk. Vagy úgy gondoljuk, hogy ezzel vége a kapcsolatunknak és lezárjuk azt, vagy a hűtlenséget egy intő jelként érzékeljük, és rádöbbenünk, hogy nem tudnánk a másik nélkül élni. Éppen ezért bármit képesek vagyunk megtenni, hogy visszahódítsuk álmaink pasiját.

Derüljön fény az okokra

Ha valóban azt szeretnénk, hogy újból idilli legyen a párunkkal a kapcsolatunk, akkor okvetlenül fel kell ismernünk a hűtlenséget kiváltó okokat. Mert bizonyára voltak, vannak ilyenek a kapcsolatunkban, amik mellett nem mehetünk el csukott szemmel, ha valóban újra akarjuk kezdeni. Ha pedig megismertük ezeket a problémás területeket, akkor ne legyünk restek változtatni rajtuk!

Furcsa, de fontos tudni! A hűtlenség mögött mindig valamilyen mélyebb tőről fakadó hiányunk áll. Aki hűtlen, valamiért könnyebben vonzódik azok felé, akiktől pozitív elismerést, hódító szerepének megélését várhatja. És kinek van szüksége pozitív elismerésre, elfogadásra? Akinek nincs belőle elég. Mert nem kapott belőle eleget a családjában.

Ne alázkodjunk meg!

Habár úgy érezhetjük, hogy nem bírunk egy percig sem létezni a másik nélkül és gyötrődés minden eltelt perc, de egy nőt sosem tesz vonzóbbá senki számára az, hogy ha erőfeszítés nélkül megkapható és mintegy tálcán kínálja fel magát.

Egy nőt sokkal vonzóbbá tud tenni, ha teljes mértékben tisztában van a saját értékeivel és van benne megfelelő tartás. Így az önbizalom és az önbecsülés megléte, valamint az önállóság sokkal vonzóbb, mint egy két kézzel ragaszkodó, elkeseredett és határozatlan nő látszata. Tehát amit semmiképpen se tegyünk, az a hisztériázás és az összeomlás, mert ez csak még jobban képes eltaszítani tőlünk a hőn szeretett férfit.

Természetesen a célunk az, hogy bebizonyítsuk neki, hogy mi vagyunk a tökéletes társ a számára, de semmiképpen sem görcsösen és ragaszkodva kell ezt tennünk, hiszen ezzel éppen ellenkező hatást érhetünk el. Szóval igyekezzünk bölcsen viselkedni és nem pánikba esni. Helyette inkább az önuralmunk segítségével adjunk igazat a párunknak és hallgassuk meg őszinte figyelemmel. Ha így teszünk, akkor már ez is jótékonyan fog hatni rá, mert valószínűleg nem ezt várta, és máris úgy érezheti, hogy talán félreismert minket.

Ajándék!

Töltse le és olvassa el most a megcsalás kezeléséről szóló ingyenes minikönyvemet: