Megcsalás után elveszett bizalom: így könnyebb felépíteni
Egy kapcsolat soha nem felhőtlen, mindig akadnak problémák és akadályok. Ha azonban egyik napról a másikra megtudjuk, hogy életünk párja megcsal bennünket, az érzés, ami akkor elhatalmasodik rajtunk, leírhatatlan. Ha igazán szeretünk valakit, egy ilyen eset mélyen megsebezhet bennünket.
A fájdalom
Amikor rádöbbenünk, hogy a párunk (feleségünk, férjünk) külön utakon jár, eleinte képtelenek vagyunk gondolkozni: a mérhetetlen fájdalom, ami átjár bennünket, és sokszor fizikai tüneteket is okoz, gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy gondolkozzunk vagy a fájdalom kívül mást is érezzük.
Az ezt követő düh és gyűlölet sem alkalmas éppen arra, hogy átgondoljunk bármit – ilyenkor időre van szükség. Több párnál találkoztam azzal, hogy a megcsalás elszenvedője ebben az időszakban a sportban vezette le a felgyülemlő energiáit és kivárta a gondolkodással és a döntésekkel azt az időszakot, amikor már lehiggadtak a kedélyek.
Egy hűtlenség örökre ott marad egy pár emlékei között, azt nem lehet kitörölni. Azon viszont lehet dolgozni, hogy azaz emlék milyen előjelű pozitív, vagy negatív. Hogyan gondolunk arra vissza? Fel tudtuk-e azt dolgozni, vagy sem?
Az elveszett bizalom helyreállítása
Nézzük meg, hogy hogyan szerezheti vissza a hűtlen fél a párja bizalmát!
1) Őszinte bocsánatkérés
Bizalomépítő tud lenni, amikor egy hűtlen fél megpróbál magába nézni, megpróbál arra koncentrálni, hogy a társának mennyire fájt az, ami történt. És ugye a lényeg: igyekszik őszintén bocsánatot kérni. Ez nem mindig könnyű, hiszen egy hűtlen viszony sok örömmel, sok önfelfedezéssel, sok újdonsággal jár. ezért nagyon nehéz rá azt mondani, hogy „hú milyen szörnyű volt ez a megcsalás és ne haragudj Drágám”. Viszont ha a valaki a párja fájdalmára koncentrál, akkor az őszinte bocsánatkérés valóban őszinte tud lenni!
2) Szeretői viszony haladéktalan lezárása
A bizalom építésben nagyon sokat számít egy egyszerű technikai dolog is: akivel viszonyunk volt, azzal szakítsuk meg a kapcsolatot! Ha egy munkahelyre jártunk, akkor váltsunk munkahelyet! Változtassuk meg azokat a körülményeket, amelyek által kapcsolatba léphetünk a másikkal. Ez egy nagyon fontos bizalomépítő eszköz, enélkül nagyon nehéz a féltékenység ellen tenni és őszintén bízni egymásban.
3) Udvarlás
Sok házaspárnál látom azt a jó megoldást, hogy a hűtlen fél elkezd udvarolni megcsalás után. Ennek elsődleges oka az, hogy szeretné jóvátenni a történteket, és egy kicsit orvosolni a másikban okozott sérelmeket. Én azt gondolom, hogy a bizalom akkor tud épülni, hogyha kétséget kizáróan egyértelműen érződik, hogy szeretjük egymást, és ennek egy nagyon jó megvalósulási formája az udvarlás.
4) Saját hibák beismerése
Nagyon jól építi a bizalmat, amikor a hűtlen fél nem hibáztatja a másikat, nem magyarázkodik a történtek miatt, hanem a sajt hibáira koncentrál, és ezekről mer őszintén kommunikálni. Ilyenkor nem az a lényeg, hogy a megcsalt fél miatt történt a megcsalás, és ezzel a saját felelősségét valaki áthárítja a társára, hanem az, hogy valaki magába néz és abbahagyja a felelősség áthárítását.
5) Idő adása
És ami a legfontosabb: ne akarjuk görcsösen a bizalmat építeni. Nyugodtan engedjük meg magunknak és a párunknak az az állapotot, ha ez a bizalom nem épül. Sokkal többet tehetünk a megoldásért, ha néha megkérdezzük: Drágám, most mi az, ami neked segítene, hogy tudjál bennem bízni? Mire lenne szükséged a bizalmi légkör kialakításához?
A jó hírem az, hogy nagyon sok házaspárnak sikerült visszaépítenie a bizalmat a kapcsolatában. Nem lehetetlen feladat. A lényeg a kitartás és az, hogy minél többet tanuljunk a megcsalásról, a megcsalás feldolgozásáról! Ezekkel lehet gyorsan és eredményesen tenni azért, hogy olyan legyen a kapcsolatunk, mint amilyet elképzelünk magunknak.
Ebben a videóban további tippeket is összegyűjtöttem, érdemes végignézni:
Megbocsátás és bizalom a a megcsalt fél oldalán
Nagyon fontos, hogy megcsalt félként a kezdetektől őszinték legyünk magunkhoz.
- Vizsgáljuk a helyzetet a másik fél szemszögéből – bármilyen nehéz és fájdalmas is. Vajon nem éppen mi magunk kergettük ebbe a helyzetbe? Nem láttuk az előjeleit? Ha jobban odafigyeltünk volna, akkor is megtörténik?
- Milyen gyerekkora volt a másiknak? Mennyire hiányzik neki az, hogy kívülről pozitív megerősítéseket kapjon? Kell-e pótolnia gyerekkorban meg nem kapott elfogadást, értékelést felnőttkorában?
- Mennyire tudta megélni a férfiasságát/nőiességét a kapcsolatban? Mennyire kell az önértélkelésének (ami gyerekkorból fakad) a külső visszajelzések gyűjtése?
- Mennyire várható, hogy ez a helyzet eltántorítja őt, hogy ismét belemenjen valami olyanba, amilyenbe nem kellene?
Természetes, hogy ha meg is látjuk a saját hibáinkat a kapcsolatban, a bizalom akkor is elszállt és nem tér vissza magától. Ha azonban úgy döntünk, hogy megbocsátunk párunknak, akkor tényleg bocsássunk is meg neki! Adjuk meg a párunknak a lehetőséget arra, hogy megdolgozzon a megbocsátásunkért, beszéljünk őszintén az érzéseinkről.
(Fontos: megbocsátás nem azonos azzal, hogy 1 nap alatt meg nem történtként tekintünk a dolgokra!)
Emellett azonban a legfontosabb, hogy nyitottak legyünk a korábbi bizalom felépítésére, adjuk meg a lehetőséget, hogy ha apránként is, de a másik fél visszanyerhesse bizalmunkat. Engedjük meg és persze várjuk is el a másiktól azt, hogy jóvátegye a nekünk okozott fájdalmat!
A praxisomban folyamatosan azt tapasztalom, hogy a megcsalás sokszor mindkét fél számára megterhelő, komoly lelki trauma, így nagyon sok erőt kívánok a kedves Olvasónak!